Állatkerti kirándulás

Útnak indultunk...Hátunkon hátizsák és megpróbáltuk anyai gondoskodás nélkül, egyedül, igazi óvodásként felfedezni a körülöttünk lévő nagy világot...

Az évszak kirándulások célja az élményszerzésen kívül, az együttlét, a közös örömök átélése a társakkal, barátokkal.
És, hogy milyen jól éreztük magunkat, szolgáljanak bizonyságul a képek..
Ettünk, sétáltunk és sokat játszottunk..





A kirándulás megvalósuláshoz köszönjük a szülők segítségét, támogatását!

Meseládikó csodája...

Heti mesénk:

A nyulacska házikója- Tolsztoj meséje

Volt egyszer, hol nem volt, egy róka meg egy nyúl. A róka jégbõl épített házikót, a nyúl meg hársgyökérbõl.
Elérkezett a tavasz – a róka házikója elolvadt, de a nyúlé megmaradt, amilyen volt. A róka hát bekéredzkedett a nyúl házába, aztán kikergette a gazdát a házikóból. Baktatott a nyúl az úton, sírdogált.
Szembejött vele a kutya. – Vau, vau! Miért sírdogálsz, nyulacska? – Hogyne sírdogálnék! Hársgyökérbõl fontam házat, a róka meg jégbõl épített magának. Házikómba kéredzkedett, házikómból kikergetett.
– Ne sírj, nyulacska, segítek a bajodon! Mentek a házikóba.
Beugatott a kutya. – Vau, vau! Róka, takarodj!
A róka a kemencén üldögélt.
Lekiáltott a kutyának: – Ha kiugrom, megtépázlak, szétszaggatom az irhádat!
Megijedt a kutya, és elinalt. Elbaktatott nagy búsan a nyulacska, tovább sírdogált.
Találkozott a medvével. Az megkérdezte tõle: – Mit keseregsz, nyulacska?
– Hogyne keseregnék! Hársgyökérbõl fontam házat, a róka meg jégbõl épített magának. Házikómba kéredzkedett, házikómból kikergetett.
– Gyerünk, majd én segítek a bajodon! – Nem segíthetsz te azon! Próbálta a kutya is – ki nem kergethette, te sem kergeted ki!
– Kikergetem biz én! Mentek a házikóhoz. Nagyot bömbölt a medve: – Róka, takarodj!
Lekiáltott a róka a kemencérõl: – Ha kiugrom, megtépázlak, szétszaggatom a bundádat! Megrémült a medve, hanyatt-homlok menekült.
Ment, ment a nyulacska. Megint elindult a nyulacska, még keservesebben sírdogált. Szembejött vele a kakas, nagy kasza a vállán:
– Ku-ku-rikú! Miért sírsz, nyulacska? – Ugyan, hogyne sírnék! Hársgyökérbõl fontam házat, a róka meg jégbõl épített magának. Házikómba kéredzkedett, házikómból kikergetett.
– Ne búsulj, majd segítek a bajodon.
– Nem segíthetsz te azon! Próbálta a kutya is – ki nem kergethette, próbálta a medve is – ki nem füstölhette, próbálta a bika is – az is hiába, te sem kergeted ki!
– Biz én kikergetem!
Mentek a házhoz. Ott a kakas toppantott, verdesett a szárnyával, bátran bekiáltott: Ku-ku-rikú! Itt vagyok! Éles kaszát markolok! Bújj ki, te róka, mert megbánod, hordd el tüstént az irhádat! Róka, takarodj!
Meghallotta ezt a róka, inába szállt a bátorsága. Kikiáltott: – Csizmát húzok, várj egy csöppet... De a kakas tovább fújta: Ku-ku-rikú! Itt vagyok! Éles kaszát markolok! Bújj ki, te róka, mert megbánod, hordd el tüstént az irhádat! Róka, takarodj! Húzódott még a róka:
– Felveszem a szép ruhámat...
De a kakas harmadszor is bekiáltott: Ku-ku-rikú! Itt vagyok! Éles kaszát markolok! Bújj ki, te róka, mert megbánod, hordd el tüstént az irhádat! Róka, takarodj!
Megrémült a róka, kifutott a házból, a kakas kapta a kaszáját, lecsapta a róka fejét.
A hársgyökér házikóban attól fogva együtt laktak, vígan éltek, míg meg nem haltak.

És, hogy mit néznek ilyen ámulattal...?


Milyen is az, amikor mindezt többen próbálják meg, eljátszani..?

Együtt egymásért...

Az új oktatási törvény körüli vita, óhatatlanul is begyűrűződik mindennapjainkba, így természetesen elkerülhetetlen, hogy néhány gondolat megfogalmazódjon bennünk mindennapjaink tükrében.
Számtalanszor felvetődött már bennem , hogy mi is a legfontosabb az óvodába kerülő gyerekek számára, igazából ideális-e , ha 3évesen bekerülnek az intézményes nevelésbe...Az élet mindig megadja a választ...

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi is történik a gyerekekkel, amikor egy csoport részesévé válnak.
Tudatosan nem használtam a közösség szót, érkezésükkor még csak csoportról beszélhetünk, amiben különböző személyiségű, akaratú,egymástól idegen gyerekek próbálják élni mindennapjaikat , ráadásul mindezt szüleitől elszakítva, egy idegen környezetben.
A konfliktusok melyekkel nap,mint nap találkozunk a közösségformálódásához vezető út elkerülhetetlen velejárói. A konfliktusok kezelésének módja pedig, a közösség létrejöttének feltétlen eszköze.

Úgy gondolom számunkra a legfontosabb feladat megtanítani a gyerekeket egymás tiszteletére, elfogadására, később segítésére, olyan közösség kialakítása, amelyben jól érzik magukat, képesek vitáikat agresszió nélkül kezelni és eközben természetesen fejlődnek..
Ez pedig nem megy egyik napról a másikra, közben előfordulnak sérelmek, verekedések, harapások.
Lehet, hogy egyszerűbb lenne a büntetés, a kívülről jövő erőszakos utasítás eszközeivel célt érni, de hisszük azt , hogy hosszú távon a példamutatás, a szeretet az igazi megoldás.

És, hogy hol tartunk..? A képek magukért beszélnek....

Ültetés

Kertész leszek..



Napok óta figyeljük a kertekben a természet ébredését. A rügyező fák, a tavaszi virágok a tél elmúlását hirdetik.

A növények fejlődése titkokat sejtet, ennek kezdtünk utánajárni. Borsót ültettünk, aminek fejlődését nap, mint nap nyomon követjük és megtapasztaljuk, hogy mire is van szüksége a fejlődéshez.



Vizuális nevelés:

Nyomdázás gyümölcsökkel:

Az almákat félbevágtuk , megvizsgáltuk a belsejét, a magházban megbújó magokat, majd a kiválasztott színnel egyenletesen befestettük.
Festés után jöhetett a nyomdázás.
A tevékenységet több napon keresztül is folytatták a gyerekek, a mindig változó formák, véget nem érő nyomdázásra motiválták a lelkes kis festőket.




Heti mesénk:

Kolozsvári Grandpierre Emil: A KISNYÚL

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.
Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.
- Nem adom én, eleget adtam már! - válaszolt a fa.
Megharagudott a kisnyúl, s elment a fejszéhez.
- Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
A fejsze a fejét rázta.
- Nem döntöm én, eleget döntöttem már!
Elment a nyúl a kőhöz.
- Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!
Nem boldogult itt sem a kisnyúl, s patakhoz járult hát.
- Kérlek, patak, mosd ki a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
De a patak csak ennyit mondott:
- Nem mosom én, eleget mostam már!
”Az ökör csak megsegít” - gondolta a kisnyúl.
- Kérlek ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő neme akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
Az ökör bődült egyet:
- Nem iszom én, eleget ittam már!
”Majd a mészáros!” - reménykedett a kisnyúl.
- Kérek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.
- Nem vágom én, eleget vágtam már!
Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig.
- Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.
- No, majd meglátjuk!
A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.