Gyerekek között lenni milyen is,mikor esik a hó? A csillogó szemek, csodálkozó tekintetek elfeledtetik velünk a tél minden búját-baját és együtt örülünk, mert tényleg csodálatos dolog a természet....
Az egész hét a havazásról szólt. A szánkózás, hógolyózás mellett a terembe is becsaltunk egy kis mennyiséget.A vizező asztalunkat telepakoltuk hóval, majd kis tálakba szétraktuk, s kezdődhetett a hófestés.Olyan élvezetes tevékenységnek bizonyult, hogy minden nap újra és újra elkezdtük, később már csoportokban nagyobb felületekre festettünk és persze megtapasztaltuk a hó jellemzőit, a víz különböző halmazállapotait.
Próbálkoztunk hóesést varázsolni dugó segítségével, közben persze énekeltünk, verseltünk.
Gazdag Erzsi: Hóember
Udvarunkon, ablak alatt
Álldogál egy fura alak
Hóból van a keze, lába,
Fehér hóból a ruhája,
Hóból annak mindene,
Szénből csupán a szeme.
Vesszőseprő hóna alatt,
Feje búbján köcsögkalap.
Ha-ha-ha havazik
Ha-ha-ha havazik
He-he-he hetekig,
Hu-hu-hu hull a hó,
Hi-hi-hi jajj de jó!
 |
| hófestés |
Heti mesénk:
Rákos Klára: A hóember
Ott állt a kert végében peckesen, a fogvacogtató szelet sem bánta. Büszkén viselte sárgarépaorrát és messziről is pirosló csipkebogyószemét. Hóna alatt az ócska cirokseprűvel madárijesztőre hasonlított.
Délután újra esett a hó. A hóember meghízott a rátapadó hópelyhektől.
A puha csendet távoli szárnycsattogás verte fel. Rigómama élelmet keresett, de nem talált. A madarak már az utolsó fagycsípte gyümölcsöt is elfogyasztották a lejtő vadalmafáiról. Hiába kutattak az erdő vadjai is eleség után, a széna elfogyott az etetőből, s a hólepte, fagyott föld sem rejtegetett már semmiféle ennivalót.
- Mi lesz velünk? - tűnődött az őzike -, ki segít rajtunk?
- Kérdezzük meg a hóembert! Talán ad valami jó tanácsot - makogta a nyúlapó.
A hóember alakja messze kimagaslott a kopár bokrok közül, sárgarépaorra és csipkebogyószeme virított a fehérségben.
Az állatok fázósan topogtak körülötte.
A hóember hosszan nézte a csupacsont négylábúakat, és segítségkérőn fordult a naphoz. Napocska odaküldte legmelegebb sugarát. A hó olvadozni kezdett a répa körül, és a répa lecsúszott az őz meg a nyuszi elé.
- Osztozzatok meg rajta - mondta a hóember. - Nekem már úgyse sokáig lenne rá szükségem - tette hozzá, mikor látta a nyuszi tétovázását.
Az állatok megköszönték a váratlan ajándékot, és eltűntek az erdőben. A hóember melegséget érzett a szíve körül - azt hitte, talán a déli napsütéstől.
Éjszaka újra hidegebbre fordult az idő. A hóembernek eszébe jutottak a kert éhező-fázó madarai, s üzent értük a hajnali széllel.
- Kérlek, tisztítsátok meg a seprőmet a rajta maradt magoktól - mondta a madaraknak.
Ahány feketerigó, cserregő szarka, vörösbegy volt a környéken, mind odasereglett a hóember köré! Szemezték a söprűről a magokat, míg csak a puszta vesszőnyél maradt. Akkor felfújták a tollukat, és jóllakottan elrepültek.
A hóember pedig elégedetten pislogott csipkebogyószemével.
Ismét eltelt egy nap.
Süni ballagott búsan a kert alján.
- Miért lógatod az orrodat? - kérdezte a hóember.
- Legurult a tüskémről az utolsó hullott vackor - Ott állt a kert végében peckesen, a fogvacogtató szelet sem bánta. Büszkén viselte sárgarépa orrát és messziről is pirosló csipkebogyószemét. Hóna alatt az ócska cirokseprűvel madárijesztőre hasonlított.
Délután újra esett a hó. A hóember meghízott a rátapadó hópelyhektől.
A puha csendet távoli szárnycsattogás verte fel. Rigómama élelmet keresett, de nem talált. A madarak már az utolsó fagycsípte gyümölcsöt is elfogyasztották a lejtő vadalmafáiról. Hiába kutattak az erdő vadjai is eleség után, a széna elfogyott az etetőből, s a hólepte, fagyott föld sem rejtegetett már semmiféle ennivalót.
- Mi lesz velünk? - tűnődött az őzike -, ki segít rajtunk?
- Kérdezzük meg a hóembert! Talán ad valami jó tanácsot - makogta a nyúlapó.
A hóember alakja messze kimagaslott a kopár bokrok közül, sárgarépaorra és csipkebogyó szeme virított a fehérségben.
Az állatok fázósan topogtak körülötte.
A hóember hosszan nézte a csupacsont négylábúakat, és segítségkérőn fordult a naphoz. Napocska odaküldte legmelegebb sugarát. A hó olvadozni kezdett a répa körül, és a répa lecsúszott az őz meg a nyuszi elé.
- Osztozzatok meg rajta - mondta a hóember. - Nekem már úgyse sokáig lenne rá szükségem - tette hozzá, mikor látta a nyuszi tétovázását.
Az állatok megköszönték a váratlan ajándékot, és eltűntek az erdőben. A hóember melegséget érzett a szíve körül - azt hitte, talán a déli napsütéstől.
Éjszaka újra hidegebbre fordult az idő. A hóembernek eszébe jutottak a kert éhező-fázó madarai, s üzent értük a hajnali széllel.
- Kérlek, tisztítsátok meg a seprőmet a rajta maradt magoktól - mondta a madaraknak.
Ahány feketerigó, cserregő szarka, vörösbegy volt a környéken, mind odasereglett a hóember köré! Szemezték a söprűről a magokat, mígcsak a puszta vesszőnyél maradt. Akkor felfújták a tollukat, és jóllakottan elrepültek.
A hóember pedig elégedetten pislogott csipkebogyószemével.
Ismét eltelt egy nap.
Süni ballagott búsan a kert alján.
- Miért lógatod az orrodat? - kérdezte a hóember.
- Legurult a tüskémről az utolsó hullott vackor - panaszolta a süni. - És még egy száraz levelet sem találok!
A hóember semmit sem szólt, de odaadta a két csipkebogyót.
Csupa verőfénnyé vált a világ! A nap nagy nyalábsugarától olvadozott a hótakaró. Már csak irr-ott akadt egy kis hófolt a domboldalon. Aztán a hóember is elolvadt, nem maradt belőle más, csak a seprűnyél.
Másnap a hóember helyén friss hóvirágok bújtak ki a földből, a kiránduló gyerekek nagy örömére.panaszolta a süni. - És még egy száraz levelet sem találok!
A hóember semmit sem szólt, de odaadta a két csipkebogyót.
Csupa verőfénnyé vált a világ! A nap nagy nyalábsugarától olvadozott a hótakaró. Már csak itt-ott akadt egy kis hófolt a domboldalon. Aztán a hóember is elolvadt, nem maradt belőle más, csak a seprűnyél.
Másnap a hóember helyén friss hóvirágok bújtak ki a földből, a kiránduló gyerekek nagy örömére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése