Mese a falánk tyúkocskáról / burmai népmese/
Így szólt egyszer tyúkocska tyúkanyóhoz. - Éhes vagyok, kérlek szépen , süssél nekem kalácsot!
- Jól van, tyúkocskám, sütök neked kalácsot – mondta tyúkanyó. – Most menj szépen, és hozzál nekem fát az udvarról, hadd rakjak tüzet, anélkül nem sül meg a kalács.
Ment a tyúkocska, ment az udvarra fáért. Ahogy az udvarra ért, szembejött vele egy nagy-nagy kandúr. A nagy-nagy kandúr azt mondta a tyúkocskának:
- Miau,hamm! Én most téged bekaplak, és meg is eszlek!
- Ne egyél meg, kandúrmacska, kérlek szépen, ne egyél meg engem! Fát viszek most tyúkanyónak, tyúkanyó kalácsot süt nekem, s ha nem bántasz, kapsz egy nagy darab cukros kalácsot tőlem!
A kandúrmacska úgy gondolta, sokkal többet ér egy nagy darab cukros kalács, békén hagyta hát a tyúkocskát.
A tyúkocska összeszedte a fát az udvaron, bevitte tyúkanyónak.
- Jaj, tyúkanyó, nagy baj van! – mondta.
- Mi a baj, tyúkocskám?
- Az a baj, hogy az udvaron összetalálkoztam a kandúrmacskával, s kandúrmacska – hamm! – be akart kapni, meg akart enni, én meg azt mondtam neki, ne kapjon be, ne egyen meg engem, inkább adok neki a kalácsomból.
- Egyet se búsulj, tyúkocskám. – mondta tyúkanyó. – Olyan nagy kalácsot sütök neked, hogy akár három kandúrmacskát is jóllakathatsz vele!
Hamarosan megsült a nagy kalács. Tyúkanyó enni hívta tyúkocskáját és így beszélt hozzá:
- Egyél, tyúkocskám, egyél jó étvággyal! De el ne feledd, hogy a kandúrmacskának is jár ebből a kalácsból! Megígérted neki!
- Tudom – mondta a tyúkocska, s azzal nekilátott enni. Ette, ette a finom cukros kalácsot, addig ette, míg az utolsó morzsát is megette. Csak akkor jutott eszébe a kandúrmacska meg az, hogy mit ígért neki.
- Jaj, tyúkanyó – siránkozott-, mind megettem a kalácsot, egy morzsát sem hagytam belőle, jaj, most mitévő legyek?
- Ó, te falánk, ó te szószegő tyúkocska!
- Ne haragudj rám, tyúkanyó – siránkozott a tyúkocska. – Ne haragudj rám! A kandúrmacska azóta talán már el is feledkezett a kalácsról meg rólam is! Meg ha nem is feledkezett el a kalácsról meg rólam, nem baj, úgyse tudja hol lakom!
Ebben a pillanatban a tyúkanyó is meg tyúkocska is meglátta a kandúrmacskát. Az udvaron át bársonytalpakon sétált a konyha felé.
- Jaj, végem van! – csipogta rémülten a tyúkocska.
Tyúkanyó meg nem csipogott semmit, hanem a szárnyánál fogva fölkapta tyúkocskát, a konyhába vitte, s vele együtt belebújt a nagy hasú agyagkorsóba.
A kandúrmacska csak annyit látott, hogy tyúkanyó és tyúkocska a konyhában tűnt el. Nagy mérgésen megállt a küszöbön, s így pörölt:
- Hol a kalácsrészem? Ide vele, mert ha nem, mindkettőtöket bekaplak!
Aztán belépett a konyhába, de nem látta sem tyúkanyót, sem tyúkocskát.
- Pedig ide szaladtak be. – dünnyögött a kandúrmacska. – Elvnem mozdulok innen, míg meg nem kapom a kalácsot, vagy be nem kapom azt a két szökevényt! – Azzal a kandúrmacska lefeküdt a küszöbre, és várt.
Tyúkanyó meg tyúkocska ott lapult a nagy hasú agyagkorsóban. Tyúkocska egyszer csak suttogni kezdett:
- Tyúkanyó, én úgy szeretnék prüsszenteni!
- Ne prüsszents, mert meghallja a kandúrmacska, s bekap mindkettőnket! – suttogta tyúkanyó.
Tyúkocska egy ideig békén maradt, aztán megint csak rákezdte:
- Tyúkanyó, igazán muszáj prüsszentenem!
Tyúkanyó türelmét vesztve szólt rá a tyúkocskára:
- Bánom is, prüsszents hát, úgyis végünk lesz!
Tyúkocska óriásit prüsszentett, de akkorát ám, hogy a nagy hasú agyagkorsó megingott a polcon, aztán leesett a földre, s ezer darabra tört.
A küszöbön a kandúrmacska ijedtében fölnyivákolt.
- Jaj, dörög az ég! – kiabálta, s eszeveszetten menekült.
Tyúkanyó meg tyúkocska kikászálódott a cserepek közül, s látták, hogy a kandúrmacska elszaladt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése